Bécsben már az önkormányzati lakások erkélyére is lehet napelemet szerelni

2023. január 24. – 14:47

Bécsben már az önkormányzati lakások erkélyére is lehet napelemet szerelni
Napelemek egy frissen felújított bécsi önkormányzati lakóépület homlokzatán – Forrás: PID / Votava

Másolás

Vágólapra másolva

Az osztrák főváros kidolgozta az erkélyre szerelhető napelemrendszerek szabályait az önkormányzati lakások esetében, így mostantól a bécsi önkormányzati lakások bérlői is szereltethetnek napelemes rendszert az erkélyükre – derül ki a város külképviseleti irodájának közleményéből.

Az erkélynapelem felszereléséhez különböző feltételeknek kell megfelelni, és az önkormányzati lakásokat kezelő ügynökségnél kell kérni az engedélyeztetést.

A feltételek között szerepel, hogy a napelemek nem zavarhatják a szomszédokat, illeszkedniük kell az épület arculatához, felújításkor pedig saját költségen kell eltávolítani azokat. Az engedély kiadásakor figyelembe veszik azt is, hogy az épület műemlék-e, illetve nem lehet napelemet szereltetni, ha az erkély vagy loggia falazott vagy építészetileg kialakított virágládák vannak rajta. Szintén nem lehet ilyen típusú napelemrendszert telepíteni az épület homlokzatára – derül ki a közleményből.

A balkon-napelemrendszerek maximális teljesítménye 800 watt, a szerelést minden esetben szakembereknek kell végezniük. A beruházás költségét a lakóknak kell állniuk, az esetleges támogatásokat is nekik kell igényelniük és tájékoztatniuk kell a villamosenergia-szolgáltatót is.

Bécsben az új épületek tervezésekor már eleve számolnak a napenergiával, az önkormányzati lakóépületekre pedig utólag igyekeznek közösségi napelemrendszereket telepíteni – áll a közleményben.

Magyarországon tilos a használata

Augusztusban a Telexen is írtunk arról, hogy hiába lenne rá hatalmas a kereslet Magyarországon is, az áramszolgáltatók mégis tiltják az erkélynapelem használatát. A pár panelből álló lakossági napelemes minirendszer azért is népszerű, mert viszonylag olcsó, egyszerű, és csökkenti a villanyszámla összegét.

Az erkélyre felszerelhető napelemes rendszerek olyan termékek, amelyek a konnektorba dughatók, és amennyiben süt a nap, egy saját átalakítón (mikroinverteren) keresztül áramot táplálnak a lakás hálózatába. Ideális körülmények között sem termel sok áramot, ezért tipikusan arra lehet csak jó, hogy egy háztartás állandó napközbeni fogyasztóinak (például hűtő, fagyasztó, villanybojler, légkondi, wifirouter) „besegítsen”.

A termék használata az európai országokban általában csak bejelentéshez kötött, Magyarországon viszont az áramszolgáltatók álláspontja szerint a használata – biztonsági és technológiai okokból – tilos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!