Putyin egy négyszáz éves térképpel próbálta bizonyítani, hogy Ukrajna nem is egy ország, de egy lényeges feliratot nem vett észre

2023. május 24. – 21:42

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden egy négyszáz éves, 17. századi térképpel próbálta alátámasztani azt a tézisét, miszerint Ukrajna nem is egy létező ország. A bizonyításába azonban „apró hiba” csúszott: ez a térkép is egyértelműen Ukrajnának nevezi annak a területnek egy részét, ahol jelenleg is dúl az orosz–ukrán háború – számolt be erről a Business Insider.

Putyin az orosz alkotmánybíróság elnökével, Valerij Zorkinnal folytatott megbeszélésen egy olyan térképet vizsgált, amelyet egy 17. századi térképész készített XIV. Lajos francia király számára. A Kreml által közzétett videón az látszik, hogy a térképet bizonyítékként felmutatva azt állítják, hogy Ukrajna egy „történelmi fikció”, ami nem létezik és nem is létezett, egésze addig, amíg a szovjet kormány létre nem hozta azt, és ezért mielőbb be kell olvasztani Oroszországba – írta a 444.

„A szovjet kormány hozta létre Szovjet-Ukrajnát. Ezt mindenki jól tudja. Addig az emberiség történetében soha nem létezett Ukrajna” – mondja Putyin egy helyen a videóban.

Ha azonban közelebbről is megvizsgáljuk az Alexis-Hubert Jaillot által 1674-ben készített, Kelet-Európát és Ázsiát ábrázoló térképet, akkor a Krím félszigettől kicsit északnyugatra, a Dnyeper folyó mentén az olvasható, hogy:

„Ukrajna vagy a kozákok földje”.

A francia Nemzeti Könyvtár online adatbázisában ezt bárki ellenőrizheti.

„Ukrajna vagy a kozákok földje” felirat Alexis-Hubert Jaillot 1674-ben készített térképén – Forrás: Bibliothèque nationale de France, BnF
„Ukrajna vagy a kozákok földje” felirat Alexis-Hubert Jaillot 1674-ben készített térképén – Forrás: Bibliothèque nationale de France, BnF

Az Orosz Birodalom csak 1790-ben kebelezte be a mai Ukrajna nagy részét. Az 1917-es orosz forradalom után Ukrajna rövid időre függetlenné vált, de nem sokkal később beolvadt a Szovjetunióba. A mai Ukrajna területén elő népek történelmét és az orosz–ukrán viszályt ebben a videóban foglaltuk össze röviden.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!