Addig tekerte a fővárosi ellenzék a fideszesek békepárti nyilatkozatát, amíg agressziót elítélő lett belőle

2023. május 24. – 14:09

Másolás

Vágólapra másolva

Addig módosítottak egy, eredetileg Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők az ukrajnai háború ügyében, amíg végül azt a Fidesz-KDNP-sek nem szavazták meg, sőt, a módosítók nyomán egészen más értelmet nyert, mint korábban – írja az MTI a Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről.

Az elvi állásfoglalás végső változata magáévá teszi az Európai Tanács nyilatkozatát is, ami elítéli „az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút”.

A nyilatkozatról ebben a cikkben írtunk bővebben >>>

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!