A G7 vezetői elítélik Oroszország „brutális háborúját”, és békét sürgetnek

2023. május 20. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

A G7-ek a Japánban tartott csúcstalálkozójuk záróközleményében „a lehető leghatározottabban” elítélték Oroszország „brutális” háborúját szomszédja, Ukrajna ellen, és azt a „nemzetközi jog súlyos megsértésének” nevezték – írja a Guardian.

A nyilatkozat részeként a világ vezetői „igazságos és tartós béke” megkötésére szólították fel a feleket, és ismételten kinyilvánították azon szándékukat, hogy katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást nyújtanak Ukrajnának.

„Oroszország brutális agressziós háborúja az egész világra nézve fenyegetést jelent, és sérti a nemzetközi közösség alapvető normáit, szabályait és elveit. Ismét hangsúlyozzuk, hogy rendíthetetlenül támogatjuk Ukrajnát mindaddig, amíg az átfogó, igazságos és tartós béke nem születik” – írja a közlemény. Emellett jelezték, hogy készek fokozni a nyomást, hogy a háború minél fenntarthatatlanabb és költségesebb legyen Moszkva számára.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!