A Greenpeace tevékenységét is nemkívánatosnak minősítette Moszkva

2023. május 19. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Nemkívánatosnak nyilvánította pénteken az orosz főügyészség a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet oroszországi tevékenységét.

A hatóság szerint a Greenpeace tevékenysége veszélyezteti az ország alkotmányos rendjének alapját és biztonságát.

A döntés vonatkozik a nemzetközi- és a nonprofit szervezetre is. A bíróság szerint a Greenpeace úgy végez környezetvédelmi tevékenységet, hogy közben politikai álláspontot népszerűsít, illetve beleavatkozik az ország belügyeibe is. A főügyészség szerint a szervezet információs kampányokkal és nem engedélyezett akciókkal negatívan befolyásolja a közvéleményt, gyakran akadályozza az orosz kormányzati programok, „az ország számára előnyös infrastrukturális és energetikai projektek megvalósítását”.

Az orosz igazságügyi minisztérium idén márciusban külföldi ügynökké minősítette a Természetvédelmi Világalapot (WWF), a Transparency International pedig szintén nemkívánatos szervezet lett.

(MTI, Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!