Három ukrán energetikai szakember halt meg egy orosz dróntámadásban

2023. május 19. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Életét vesztette három ukrán energetikai szakember pénteken az északkelet-ukrajnai Szumi megyét ért orosz dróntámadás következtében – közölte az ukrán energetikai minisztérium a Facebookon.

A közleményben azt írják, hogy a megyei áramszolgáltató vállalat három dolgozójának autóját egy orosz drón találta el, miközben egy nem megnevezett létesítménybe tartottak.

A támadással kapcsolatban az ukrán védelmi miniszter helyettes, Hanna Maljar közölte, hogy Oroszország több ezer katonát vezényelt át a Donyeck megyei Bahmuthoz, emiatt az ukrán előrenyomulás lelassult. Hozzátette, hogy az orosz erők igyekezek kihasználni nehéztüzérségi fölényüket a térségben. „Az orosz csapatok továbbra is súlyos veszteségek árán támadnak, amelyek aránytalanul nagyobbak a mi veszteségeinknél” – írta Maljar. Állítása szerint Bahmutban az orosz erők hamuvá égetik az épületeket, az alapokig rombolják a várost, amit így lehetetlen megvédeni.

Az ukrán határőrszolgálat arról számolt be, hogy sikeresen visszavertek egy orosz rohamot Bahmutban. Kézigránátokkal két orosz katonát megöltek, hármat megsebesítettek, az orosz támadócsoport pedig rövid időn belül visszavonult – derül ki a közleményből.

(MTI, Ukrinform)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!