Reuters: 3,5 milliárd euróval növelné az Ukrajna katonai segélyezésre szánt alapot az EU külügyi főképviselője

2023. május 17. – 22:51

Másolás

Vágólapra másolva

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt javasolta, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek finanszírozására szolgáló EU-s alapot további 3,5 milliárd euróval egészítsék ki – közölték uniós források a Reuters hírügynökséggel.

A név nélkül nyilatkozó források azt mondták, hogy Borrell arra kérte az uniós kormányokat, hogy emeljék meg az Európai Békekeret (EPF) pénzügyi felső határát, amely alapból eddig mintegy 4,6 milliárd euró katonai segélyt folyósítottak Ukrajnának. Egy magas rangú uniós tisztviselő szerint Borrell azért döntött a növelés kérése mellett, mert az alap kifogyóban volt, és az EU külügyi szolgálata biztos akart lenni abban, hogy az EPF-ben elegendő pénz marad ahhoz, hogy az Ukrajnán kívüli katonai segélyeket is finanszírozni tudják belőle.

Az Európai Békekeret 2021-ben azért hozták létre, hogy az EU segítse a fejlődő országokat a katonai eszközök vásárlásában. Az EU a tavaly februári orosz invázió után gyorsan úgy döntött, hogy az alapot arra használják fel, hogy fegyvereket biztosítsanak Ukrajna számára. A háború miatt az EPF a tervezettnél sokkal gyorsabban ürült ki, eredetileg 5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezett, amely 2027-ig tartott volna ki. Ezt a felső határt már egyszer megemelték, tavaly decemberben 2 milliárd euróval. Az alap elkülönül az EU költségvetésétől, amely nem finanszírozhat katonai műveleteket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!