Vitalij Klicsko: Legalább három ember megsebesült a kedd hajnali csapásokban

2023. május 16. – 07:35

Másolás

Vágólapra másolva

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko a Telegram-csatornáján közölte, hogy az ukrán fővárosban és a régióban ismét riadókészültség van. A lakosokat felszólította, hogy maradjanak az óvóhelyeken.

A polgármester azt írta, hogy az előzetes információk szerint a Szolomjanszkij kerületben legalább három ember megsebesült a csapásokban. Ebben a városrészben több autó is kigyulladt a lehulló rakétaszilánkok miatt, valamint egy 200 négyzetméteres épület is megrongálódott, a mentők jelenleg is a helyszínen dolgoznak.

A külvárosi Darnyickij kerületben két autó megrongálódott a rakétaszilánkok miatt, egy parkos részen pedig egy drón roncsai zuhantak le – számolt be erről Vitalij Klicsko. Hozzátette: Boriszpiltől délre az ukrán légvédelmi rendszerek visszavertek egy dróntámadást. A többi kerületben a károk nem voltak jelentősek, és ott nem volt azonnali információ az esetleges áldozatokról – közölte az ukrán katonai közigazgatás.

A légvédelmi szirénák kedden kora reggel szinte egész Ukrajnában megszólaltak, Kijevben és környékén több mint három órán át hallatszottak.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!