Zelenszkij megérkezett Berlinbe

2023. május 14. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Vatikán és Róma után vasárnap Berlinbe látogat Volodimir Zelenszklij. Az ukrán elnök először jár a német fővárosban az invázió kezdete óta.

Röviddel éjfél után Zelenszkij a Twitteren jelentette be, hogy már Berlinben van, és címszavakban azt is felsorolta, miről fog tárgyalni: fegyverek, erőteljes csomag, légvédelem, újjáépítés, EU, NATO, biztonság.

Zelenszkij délelőtt találkozik Olaf Scholz német kancellárral és Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnökkel is.

Az ukrán elnök a nyugat-németországi Aachenbe is ellátogat majd, ahol átveszi a Nemzetközi Nagy Károly-díjat. A szervezők szerint a díjjal azt ismerik el, hogy Ukrajna ellenállása „nemcsak országuk szuverenitását és polgárainak életét, hanem Európát és az európai értékeket is védi”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök a berlini elnöki palotában fog kezet 2023. május 14-én – Fotó: Tobias Schwarz / AFP
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök a berlini elnöki palotában fog kezet 2023. május 14-én – Fotó: Tobias Schwarz / AFP

A német kormányzat szombaton fogadta el az eddigi legnagyobb, 2,7 milliárd eurós fegyverszállítmányról szóló előterjesztést. A szállítmányban páncélozott járművek, drónok, légvédelmi rendszerek és nagy mennyiségű lőszer is található. Az ukrán hadsereg a következő hetekben, hónapokban kaphatja meg a szállítmányt.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!