Oroszország hajnalban 15 robotrepülőgéppel támadta Kijevet

2023. május 9. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország kedd hajnalban 15 robotrepülőgéppel támadta Kijevet, de az ukrán légvédelemnek mindet sikerült megsemmisítenie – közölte a kijevi katonai vezetés.

Kedd reggel Ukrajna kétharmadában megszólalt a légiriadó. „Annyi civilt próbálnak megölni, amennyit csak tudnak ezen a napon” – mondta Szerhij Popko, a kijevi katonai körzet vezetője a Telegramon, arra utalva, hogy május 9. az egyik legnagyobb állami ünnep Oroszországban, a nácik felett aratott második világháborús győzelem napja. Popko szerint a robotrepülőgépek a Kaszpi-tenger térségéből indultak. Az eddigi hírek szerint a keddi támadásnak egyetlen áldozata sincs.

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko a Telegram-oldalán azt írta, hogy a város délnyugati részén, a Holosivszkij kerületben egy házra hullottak egy robotrepülőgép roncsai. Közlése szerint áldozatok nincsenek.

Az oroszok hétfőn legalább 35 darab iráni gyártmányú drónnal támadták az ukrán fővárost, emellett Harkivra, Herszonra, Mikolajivra és Odesszára is rakétacsapásokat mértek.

(MTI, Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!