Dróncsapást akartak mérni a Kremlre az ukránok, állítja az orosz vezetés

2023. május 3. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

Dróntámadással és merényletkísérlettel vádolja Kijevet az orosz vezetés – írja a Sky News orosz hírügynökségi jelentésekre hivatkozva. A Kreml azt állítja, hogy keddről szerdára virradó éjjel megakadályozott egy dróntámadást Vlagyimir Putyin elnöki rezidenciája ellen. Az oroszok szerint „kitervelt terrorcselekményről” volt szó az orosz elnök ellen, viszont egyből hozzá is tették, hogy sem Putyin, sem más nem sérült meg az állítólagos eset során.

„Szerdára virradó éjjel a kijevi rezsim robotrepülőgép segítségével kísérelt csapást mérni Vlagyimir Putyin orosz elnök Kreml-rezidenciájára”

– állítja közleményében az elnöki hivatal. „Két pilóta nélküli légi jármű vette célba a Kremlt. A hadsereg és a szakszolgálatok eredményesen hatástalanították a járműveket radaros hadviselési rendszerek alkalmazásával” – tette hozzá a közlemény.

Az orosz elnöki hivatal fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Vlagyimir Putyin munkarendje nem változott meg az eset miatt. Sőt, állításuk szerint az eset idején az elnök nem is Moszkvában, hanem novo-ogarjovói rezidenciáján tartózkodott.

A Sky News hozzátette, hogy az orosz közösségi médiában több olyan felvétel is keringett, ami szerint a Kreml egy pontja körül füst terjengett keddről szerdára virradó éjjel.

Nem sokkal az eset nyilvánosságra kerülése után a moszkvai önkormányzat betiltotta a civil drónok alkalmazását a fővárosban – ezt Szergej Szobjanyin főpolgármester jelentette be Telegram-oldalán.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!