Szudáni polgárháború: „Sivatagi karaván” nevű mentőakciót hajtott végre a Magyar Honvédség

2023. április 27. – 06:28

Másolás

Vágólapra másolva

A szudáni polgárháborús helyzet miatt Magyarország 32 embert, köztük hét magyar állampolgárt menekített ki az országból – jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kimenekített magyar és külföldi állampolgárokat szállító Airbus A319-es honvédségi repülőgép földet érését követően „a nagy körültekintést igénylő, precízen végrehajtott” akciónak nevezte a „Sivatagi karaván” elnevezésű beavatkozást.

Egy utashoz érkezett mentő a Szudánból kimenekített magyar és külföldi állampolgárokat szállító Airbus A319-es honvédségi repülőgép mellett a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán 2023. április 27-én – Fotó: Ujvári Sándor/MTI
Egy utashoz érkezett mentő a Szudánból kimenekített magyar és külföldi állampolgárokat szállító Airbus A319-es honvédségi repülőgép mellett a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán 2023. április 27-én – Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Annak technikai részleteiről biztonsági okokból nem mondott részleteket, csak annyit: a művelet révén sikerült a hét magyar mellett nyolc nemzet, köztük amerikai, kanadai, norvég, török és szudáni állampolgárokat Dzsibuti érintésével Magyarországra hozni.

A miniszter köszönetét fejezte ki az akció valamennyi résztvevőjének, akik révén sikerült az országban rekedt 32 embert a lehető legrövidebb időn belül, biztonságosan kimenekíteni – írja az MTI. Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookján már szerda éjjel bejelentette, hogy az összes magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni a polgárháború sújtotta afrikai államból.

Szudánban április közepén robbantak ki súlyos összetűzések a 2021-es katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornok vezette hadsereg, valamint ellenlábasa és egykori helyettese, a Hemedti néven ismert Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányította paramilitáris erők között. Az összecsapásokban több civil is meghalt, a halálos áldozatok száma több mint ötszáz, és több ezer sebesültje is van a összecsapásoknak.

A kontinens északkeleti részén fekvő, közel 47 milliós országban 2019-ben üldözték el a három évtizeden keresztül uralkodó diktátort, a politikai helyzet azonban az elmúlt négy évben nem lett stabilabb. Hónapok óta izzott a feszültség a hadsereg és az RSF között, az ország demokratizálódása érdekében ugyanis a paramilitáris egységeket integrálták volna a nemzeti hadseregbe. A polgárháborús helyzetről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!