Ismét meghívták a pápát Ukrajnába

2023. április 27. – 15:53

Másolás

Vágólapra másolva


Ismét meghívta a pápát Ukrajnába Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a csütörtök reggel a Vatikánban tartott audiencia során, közölte Andrij Jurasz, Ukrajna szentszéki nagykövete. „A Szentatyát ismét meghívták. A meghívás már többször ízben elhangzott, és minden bizonnyal még többször el is fog” – mondta a diplomata az ANSA-nak.

Szerdán Rómában egy Ukrajna újjáépítéséről szóló kétoldalú konferencián Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt mondta, hogy országa „tárt karokkal fogadná a pápát”.

„Ukrajna a pápával együtt áll ki a békéért. A meghívásunk továbbra is érvényes, mindig készen állunk, bármikor jöhet. Tárgyalásokat folytatunk a Vatikánnal, a meghívást nem utasították vissza, ám még mindig nincs hivatalos időpont” – mondta Kuleba hozzátéve, hogy az ukránok nagyon örülnének a látogatásnak, és örömmel fogadnák a szentatyát a mostani a nehéz időkben.

Egy csütörtöki sajtótájékoztatón az ukrán miniszterelnök arról is beszélt, hogy a pápa segítségét kérte az Oroszországba hurcolt gyermekek sorsának rendezéséhez. „Segítséget kértem Őszentségétől, hogy hazatérhessenek azok az ukrán gyerekek, akiket aljas módon tartanak fogva, tartóztatnak le, toloncolnak Oroszországba” – mondta.

Kijev becslései szerint közel 19 500 gyermeket hurcoltak Oroszországba vagy az oroszok által megszállt Krímbe tavaly február óta, Ukrajna erre illegális deportálásként tekint. Moszkva tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a gyerekeket saját biztonságuk érdekében szállították el.

(ANSA, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!