Gigantikus kiállítást nyit Münchenben a százéves Disney

2023. április 27. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Disney idén lesz százéves. Ez idő alatt a szórakoztatóipar csúcsán álló cég rengeteg változáson ment át. Nemcsak a rajzfilm-technológia fejlődött, de a történetek bemutatásának módja is: a cég ma már például kínosan ügyel arra, hogy alkotásaiban minél többekhez szóljon, és ne erősítse az etnikai sztereotípiákat. Erről is szól a Münchenben nyílt monumentális kiállítás. A Deutsche Welle riportja.

A Disney több botrányban is érintett volt az utóbbi időben, most például beperelte Florida kormányzóját, a republikánus Ron DeSantist azzal az indokkal, hogy a politikus „kormányzati bosszúhadjáratot” indított a nagyvállalat ellen.

A Disney és DeSantis ellentéte akkor kezdődött, amikor a kormányzó – Magyarországhoz hasonló – törvényekkel korlátozta az államban az LMBTQ-reprezentációt és ezzel többek között a kiskorúak szexuális felvilágosítását is.

A Disney akkor a dolgozói nyomására elítélte a törvényt, amire válaszul a helyi politikai erők korlátozták a cég jogait, és elkezdték megtorpedózni az állam egyik legnagyobb munkáltatójának egyik új fejlesztését. Ennél valamivel bonyolultabb a helyzet, amit itt részletesebben kifejtettünk ebben a cikkben.

A Disney 2022-ben bemutatta első plus-size hősnőjét is egy érzelmes animációs filmben. A Reflect című rajzfilm egy diszmorfiával küzdő balett-táncosról szól.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!