Az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortuszellenes törvénye léphet életbe Észak-Dakotában

2023. április 25. – 06:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortuszellenes törvényét fogadták el Észak-Dakotában, miután Doug Burgum republikánus kormányzó hétfőn aláírta a törvényt, írja a Guardian.

Az új szabályozás kevés kivételtől eltekintve a terhesség teljes időtartama alatt megtiltja a terhességmegszakítást: a terhesség hatodik hetéig csak nemi erőszak, vérfertőzés vagy egészségügyi vészhelyzet – például méhen kívüli terhesség – esetén végezhető abortusz. Doug Burgum szerint a törvény megerősíti, hogy Észak-Dakota egy életpárti állam. A törvény elvileg az aláírás után azonnal hatályba lép, de elképzelhető, hogy az észak-dakotai legfelsőbb bíróság miatt ez nem fog megtörténni.

Miután az amerikai legfelsőbb bíróság tavaly döntésével eltörölte az abortusz alkotmányos védelmét, több államban betiltották vagy tovább korlátozták a terhességmegszakítást. Jelenleg 13 államban van érvényben teljes abortusztilalom, sok helyen pedig jogi eljárás miatt van függőben a tilalom bevezetése.

Kapcsolódó hír, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság múlt heti döntésével fenntartotta a legnépszerűbb abortusztabletta, a mifepriszton hozzáférhetőségét, amit egy texasi bíró korlátozott volna. Egy másik államban, Wyomingban korábban betiltották az abortusztablettákat, amire addig nem volt példa az Egyesült Államokban.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!