Ukrán hírszerzés: Az oroszok szinte mindenhol a védelemre koncentrálnak

2023. április 24. – 15:49

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország a legtöbb területen jelenleg a védelemre összpontosít, mindössze néhány kivétel van, ahol támadnak is – közölte az ukrán hírszerzés vezetője, Kirillo Budanov.

„Mindenhol teljesen átálltak a védelemre. Néhány hely van a fronton, ahol kísérleteket tesznek, ide tartozik Bahmut, Avdivka, valamint Marinka városa”

– mondta Budanov. A vezető állítása szerint Bahmut mellett a másik két városban is hasonló taktikát alkalmaznak az oroszok: teljesen lerombolni a települést. Budanov arról is beszélt, hogy kevés esélyt lát arra, hogy oroszok fokozzák a támadó hadműveleteket.

Mindeközben az orosz állami hírügynökségnek Denis Pushilin, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság oroszok által megbízott vezetője azt állította, hogy Bahmutban továbbra is feszült a helyzet, de a Wagner-csoport erői „némi előrelépést” tettek. Pushilin szerint az a fő célkitűzésük, hogy minimalizálják, majd teljesen ellehetetlenítsék az ellenség mozgását.

Az ukrán légelhárító egység tagja a donyecki régióban fekvő, ostromgyűrűben lévő Bahmutban 2023. április 23-án. Bahmutot az ukrán védelmi erők tartják ellenőrzésük alatt, birtoklásáért több mint hat hónapja heves harcok folynak – Fotó: Maria Senovilla / MTI / EPA

(Guardian, TASZSZ)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!