Orosz külügyminiszter: A globális helyzet veszélyesebb, mint a hidegháború idején

2023. április 24. – 18:59

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt mondta, hogy a világ jelenleg veszélyesebb helyzetben van, mint a hidegháború idején.

„Ahogy a hidegháborúban, most is elértük egy veszélyes, talán még veszélyesebb szakaszt”

– mondta Lavrov, aki az ENSZ alapokmányáról szóló találkozót vezeti, mivel Oroszország tölti be a 15 tagú ENSZ Biztonsági Tanácsnak a havi soros elnökségét. Az orosz külügyminiszter azzal vádolta a nyugati országokat, hogy lerombolják a globalizációt. Szerinte az ENSZ komoly válságban van, mivel „az Egyesült Államok a nemzetközi jogot egy bizonyos szabályokon alapuló rendre cseréli.”

Vaszilij Nebenzja orosz ENSZ-nagykövet figyeli Szergej Lavrov orosz külügyminiszter reakcióit az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, New Yorkban- Fotó: Brendan Mcdermid / Reuters
Vaszilij Nebenzja orosz ENSZ-nagykövet figyeli Szergej Lavrov orosz külügyminiszter reakcióit az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, New Yorkban- Fotó: Brendan Mcdermid / Reuters

Lavrov azzal is vádolta a Nyugatot, hogy „felhagy a diplomáciával”, a felmerülő kérdéseket pedig a harctéren akarja rendezni. Végül megvédte Oroszország invázióját is, – ahogy fogalmazott – „Ukrajna nyíltan rasszista rezsimje” ellen.

(Guardian, Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!