Meglőttek két pomponlányt, miután véletlenül rossz autóba ültek volna be a parkolóban

2023. április 19. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

Meglőttek két pomponlányt Texasban, miután egyikük véletlenül egy rossz autóba próbált beülni egy szupermarket parkolójában, írja a CNN. A 25 éves támadót a rendőrök elfogták a Texas állambeli Elginnél.

A KTRK houstoni tévé szerint a pomponlányok egyike azt mondta, hogy összekeverte az autót a sajátjával hétfőn éjszaka, és ezért nyitotta ki az ajtót, miután kiszállt a barátnője kocsijából. Akkor vette észre, hogy egy férfi már bent ült. Azt mondta, először megijedt, hogy egy idegen van a saját autójában, és visszament a barátnője kocsijához.

A nő szerint aztán megpróbáltak elnézést kérni: amikor látta, hogy a férfi feléjük indult, lehúzta az ablakot, hogy megmagyarázza a helyzetet. A férfi szerinte ekkor vette elő a fegyvert, és tüzet nyitott rájuk.

A nyilatkozó nő is megsérült, de őt a helyszínen ellátták és hazaengedték. A másik pomponlányt két lövés érte, súlyos állapotban vitték kórházba. A lépét el kellett távolítani, és a hasnyálmirigye is megsérült. Szerdán azonban már stabil volt az állapota.

Ez rövid időn belül a harmadik olyan eset az Egyesült Államokban, amikor fiatalokra lőttek, miután tévedésből rossz helyre mentek/nyitottak be.

Egy Missouri állambeli fiatalt múlt csütörtökön lőtt fejen és karon egy 84 éves férfi, miután rossz ajtón kopogtatott, mikor a testvéreit kereste. A 16 éves fiút életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, az állapota jelenleg stabil. A nagynénje létrehozott egy GoFundMe-oldalt, ahol kedd reggelig 2,6 millió dollár gyűlt össze neki.

Az pedig kedden derült ki, hogy múlt szombaton lelőttek egy húszéves nőt, aki a barátaival véletlenül rossz felhajtón parkolt le, miközben egy ismerősük házát keresték a New York északi részén fekvő Hebron városában. Egy 65 éves férfi ezután kétszer lőtt az ismeretlen kocsira, az egyik lövés az autót találta el, míg a másik a kocsiban ülő nőt.

A cikket kiegészítettük a KTRK tévé részletesebb információival.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!