Térfigyelő kamerák felvételei alapján keresik meg Moszkvában azokat, akik nem vonultak be

2023. április 18. – 08:10

Másolás

Vágólapra másolva


Legtöbbször azért nem vonulnak be a hadseregbe a besorozottak, mert máshol laknak, mint ahol nyilvántartásba vették őket, közölte Maxim Loktev ezredes, Moszkva katonai parancsnoka. De ez a probléma hamarosan megoldódhat, ugyanis a moszkvai térfigyelő kamerák felvételeit elemezve állapítják majd meg, a hiányzók hol is laknak a valóságban. A beazonosításban a sorkötelesek munkahelyei is segítséget nyújtanak majd, míg azokról, akik éppen tanulnak, az oktatási intézményük szolgáltat megfelelő információt a katonai hatóságoknak.

„Ezen információk birtokában az illető személyt már könnyű lesz értesíteni, hogy felvették a katonai nyilvántartásba és meg kell jelennie sorozás helyszínén” – újságolta Maxim Loktev. A megoldást örömmel üdvözölte és támogatja Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester és az orosz belügyminisztérium moszkvai főosztálya is.

Oroszországban 2023. április 1-jén kezdődtek a tavaszi sorozások. A Vlagyimir Putyin által március 30-án aláírt rendelet szerint 147 ezer embert hívnak be katonai szolgálatra, a sorozási kampány 83 oroszországi régióban zajlik.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!