A Kremlben fogadta Putyin a kínai védelmi minisztert

2023. április 16. – 20:56

Másolás

Vágólapra másolva

Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert – közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint Putyin a találkozón, amelyen jelen volt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is, sikeresnek és sokrétűnek minősítette a Moszkva és Peking közötti katonai együttműködést, amiről már akkor is szó esett, mikor Hszi Csin-ping kínai elnök márciusban Moszkvába látogatott. Az orosz államfő megjegyezte, hogy a kínai védelmi miniszter „meglehetősen nagy, jó munkaprogrammal” érkezett Oroszországba.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy Kína új védelmi minisztere április 16-18-án Oroszországba látogat. Li Sang-futnak ez az első külföldi útja, mióta kinevezték miniszternek.

A tervek szerint Li Sang-fut külön is találkozik az orosz védelmi miniszterrel, akivel megvitatja majd a kétoldalú védelmi együttműködés helyzetét és kilátásait, valamint a globális és regionális biztonság aktuális kérdéseit.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!