A brazil elnök szerint az Egyesült Államoknak nem kellene bátorítania a háborút

2023. április 15. – 08:52

Másolás

Vágólapra másolva

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök szerint az Egyesült Államoknak fel kellene hagynia azzal, hogy a háborút „bátorítja” Ukrajnában, ehelyett a békéről kellene beszélnie. Így a nemzetközi közösség képes lenne meggyőzni az orosz és az ukrán elnököt arról, hogy a béke az egész világ érdeke – mondta Lula újságíróknak Pekingben, ahol Hszi Csin-ping elnökkel találkozott, írja a Guardian.

Fotó: Ken Ishii / AFP
Fotó: Ken Ishii / AFP

A nyugati hatalmakkal ellentétben sem Kína, sem Brazília nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben Moszkva ukrajnai inváziója után, és mindketten közvetítőként próbálnak fellépni a béke elérése érdekében. Az utazás előtt Lula azt javasolta, hogy hozzanak létre egy csoportot, amely közvetítene a háborúban, és azt mondta: erről Pekingben tárgyalni fog.

Arra a kérdésre, hogy a Hszivel folytatott megbeszélése után hogyan halad ez a kezdeményezés, Lula nem árult el részleteket, szerinte fontos a türelem.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!