Oroszbarát hekkerek intéztek támadást egy kanadai energiacég ellen, amiért Kanada támogatja az ukránokat

2023. április 13. – 20:36

Másolás

Vágólapra másolva

A világ negyedik legnagyobb vízenergia-termelőjének számító, kanadai Hydro-Québec villamosenergia-vállalat weboldala elleni támadást a NoName057 nevű oroszbarát hekkercsoport vállalta magára. Komoly támadásról egyébként nincs szó, csak a cég weboldalai és alkalmazása nem működött néhány órán át, mint írták, az ügyfelek adatai biztonságban vannak.

A héten már kibertámadás érte a kanadai kormányfő hivatalos weblapját, valamint több kikötő és bank központi weboldalát is. Egy, a CBC-nek nyilatkozó szerint a támadás hátterében egyszerűen az áll, hogy Kanada támogatja Ukrajnát. Mint mondta, az online hekkerközösségekben zajló diskurzus alapján a hekkercsoport pénzt ajánlott azoknak, akik lekapcsolnak egy kanadai kormányhoz köthető honlapot.

Azt a szakértő is hangsúlyozta, hogy ez, illetve az elmúlt időszakban francia és japán célpontok elleni támadásokat kezdetleges módszerekkel követik el, így valódi veszélyt nem jelentenek, és a mostani is inkább amolyan tüntetésnek tűnik Ukrajna kanadai támogatása ellen.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!