Orosz állami híradó: Zelenszkij átadja lengyeleknek Nyugat-Ukrajnát

2023. április 13. – 14:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Zelenszkij beleegyezett, hogy átadja Ukrajna nyugati területeit Lengyelországnak” – közölte az orosz állami Rosszija 1 tévécsatorna. A hír folytatásában is csak viszafogottan finomítanak: „Az ukrán haderő kétségbeesett helyzetének láttán Zelenszkij állítólag kész átadni Volhíniát, Rivne és Lviv megyéket, katonai segítségért cserébe” – és erről a lengyel és az ukrán fél egy bizalmas megállapodást is kötött.

Az orosz állami sajtó szerint Ukrajna átadná három megyéjét Lengyelországnak – Forrás: Rosszija 1
Az orosz állami sajtó szerint Ukrajna átadná három megyéjét Lengyelországnak – Forrás: Rosszija 1

A hír végigfutott az orosz sajtón – azaz a Kreml iránymutatását követő médiafelületeken, hiszen az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdete óta másmilyen már nem is létezhet, az emigrációba kényszerített sajtóról itt olvashatja cikkünket –, írt róla a TASZSZ állami hírügynökség, de a Kremltől elválaszthatatlanná vált belarusz vezetés állami tévécsatornája is. A hivatkozási alapot „a lengyel sajtó” adta. A forrás a Niezależny Dziennik Polityczny (NDP), egy amszterdami szerverről működő, lengyel nyelvű, tartalmát tekintve Kreml-párti portál, amely a lengyel lapok szerint egyenesen az orosz trollfarm része.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!