Oroszországban online katonai behívókat vezetnének be

2023. április 11. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország azt tervezi, hogy most először elektronikus módon, online katonai behívópapírokat fog bevezetni, ezzel megnehezítve a behívás elkerülését, írja a Reuters.

Az alsóház két szavazáson is támogatta a szükséges jogszabályokat. Egyes törvényhozók azt kifogásolták, hogy a változtatásokat elsiették, és nem volt elég idő a tervezet tanulmányozására. Kormányzati tisztviselők szerint jelenleg nem tervezik, hogy a változtatással több embert kényszerítenének a harcokra.

Oroszország azt állítja, hogy tavaly valamivel több mint 300 ezer embert mozgósított, de most arra összpontosít, hogy hivatásos önkéntes katonákat próbáljon toborozni egy reklámkampány segítségével. „Tökéletesítenünk és korszerűsítenünk kell a katonai behívórendszert” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden egy sajtótájékoztatón. A szóvivő szerint nem terveznek második mozgosítási hullámot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!