Brit hírszerzés: Termobárikus rakétákkal készülnek az orosz légideszantosok

2023. április 11. – 09:13

Másolás

Vágólapra másolva

A nem atomtöltetű fegyverek körében legerősebbnek tartott, termobárikus rakétákat rendeltek az orosz légideszantos csapatok (VDV) mellé, ami arra utal, hogy az egységet ismét bevetné az orosz haderő Ukrajnában – közölte a brit védelmi minisztérium.

A hír mindkét eleme új: a légiszállítású, mélységi műveletek végrehajtására alkalmas VDV az Oroszország által Ukrajna ellen tavaly február 24-én indított háborúban kulcsszerepet játszott volna – elsősorban a Kijev melletti Hosztomel légitámaszpontjának elfoglalásában – ám végül súlyos veszteségeket szenvedett. Az orosz részről villámháborúnak szánt, de az eredményes ukrán katonai ellenállás és az azóta az ukrán hadseregnek fegyverszállítmányok formájában nyújtott folyamatos nyugati segítség révén feltartóztatott invázió alatt a VDV-t nem lehetett gyorsan szakképzett katonákkal feltölteni.

A másik elem maga a fegyver, amelyet egyébként az orosz erők saját bevallása szerint már tavaly is vetettek be az ukrán erők ellen, de ilyen jellegű fegyverrendszere a VDV-nek korábban nem volt – jegyzi meg a brit védelmi minisztérium jelentése.

A Tos-1A 220 milliméter átmérőjű, 24 hengeres sorozatvető és termobárikus fegyver. A rendszert orosz meghatározása nyomán nehéz lángszórónak is nevezik. A termobárikus rakétákat a nem atomtöltetű fegyverek körében a legpusztítóbbak között tartják számon. Működése két szakaszból áll: előbb gyúlékony anyagot szór a levegőbe, majd ezt az aeroszol felhőt robbantja be nagy területen elvonva az oxigént. A hatása miatt vákuumrobbanásnak is nevezett jelenség rendkívül pusztító erejű – a nem nukleáris töltetű fegyverek közében az egyik legerősebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!