Kína 42 vadászrepülővel és 8 hadihajóval reagált a tajvani–amerikai tárgyalásokra

2023. április 8. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

Háromnapos hadgyakorlattal fogadta Kína azt, hogy visszatért amerikai látogatásáról a Kína által el nem ismert Tajvan elnöke, Caj Jing-ven. Caj szerdán Kaliforniában találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai alsóház elnökével, onnan pénteken ért haza, Kína pedig szombaton indította meg a sziget körüli háromnapos hadgyakorlatát 42 vadászrepülővel és 8 hadihajóval. 29 repülőgép az 1950-es években a Kína és Tajvan közötti szorosban megállapított középvonalat is átlépte, írja a CNN.

A hadgyakorlattal a Kínai Néphadsereg közlése szerint „a tenger, a levegő és az információ feletti ellenőrzés megszerzésének képességeire összpontosítanának a közös harcrendszerünk támogatásával”. A kínai állami média szerint a hadgyakorlatok járőrözést és előrenyomulást szerveznek a Tajvan-sziget körül, miközben bekerítési és elrettentési felállást alakítanak ki – írja a BBC.

Peking a műveletet „szigorú figyelmeztetésnek” nevezte a sziget kormánya számára.
Ez azonban nem hatotta meg Caj elnököt, aki szombaton azt mondta, hogy kormánya továbbra is együtt fog működni az Egyesült Államokkal és más demokráciákkal.

A BBC-nek több tajvani is nyilatkozott a fővárosban, ahol nyugodt a hangulat. A tajpejiek arról beszéltek, hogy már hozzászoktak a manőverekhez. „Ha lerohannak, úgyse tudunk hova menekülni. Meglátjuk mit hoz a jövő” – mondta Michael Chuang, tajpeji lakos.

Peking többször is figyelmeztetett Caj utazása ellen, és korábban „erős és határozott intézkedésekkel” fenyegetőzött, ha az út megtörténik. Kína saját területének részeként tartja számon az önkormányzati demokráciával rendelkező Tajvant, annak ellenére, hogy soha nem uralkodott rajta, és évtizedek óta próbálja diplomáciailag elszigetelni. Nem zárta ki az erő alkalmazását sem, hogy a szigetet ellenőrzése alá vonja. A tajvani elnök Amerikában tett látogatása után Kína több amerikai és tajvani személy, illetve szervezet ellen is szankciókat jelentett be, az érintettek között van Tajvan washingtoni képviselője is.

2022 augusztusában Kína hasonlóképp, nagyszabású hadgyakorlattal reagált arra, hogy Tajvanra látogatott Nancy Pelosi akkori amerikai házelnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!