Megérkezett Nancy Pelosi Tajvanba, a kínai hadsereg hadgyakorlatot tart

2022. augusztus 2. – 17:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva



Múlt csütörtökön derült ki, hogy az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi Tajvanba látogat. A hír óriási diplomáciai botrányt kavart a Távol-Keleten. A Kínai Népköztársaság ugyanis 1949 óta dolgozik azon, hogy kiterjessze hatalmát a polgárháborúban vesztes frakció által birtokba vett, mára lényegében független országgá vált szigetre – ha kell, katonai erővel.

A Tajvan feletti szuverenitáshoz Kína annyira ragaszkodik, hogy elvárja a világ országaitól az „egy Kína” elv elfogadását, azaz hogy Tajvan a Kínai Népköztársaság része. Komolyabb katonai manővereket ugyanakkor 1996 óta nem folytatott Tajvan környékén. Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki Tajvanra érkezett Newt Gingrich házelnök 1997-es látogatása óta.

Pelosi eredetileg áprilisban tervezett Tajvanra látogatni, hogy az amerikai törvényhozás támogatásáról biztosítsa a sziget vezetését, de akkor nem sokkal az út előtt elkapta a koronavírust, ezért elhalasztották a szimbolikus vizitet.

A politikus gépe helyi idő szerint 22:44-kor ért földet – Szingapúrból érkezett –, és ahogy leszállt, máris üzent a Twitteren, és tudatta, hogy az USA megingathatatlan elkötelezettséggel támogatja a tajvani demokráciát.

„Amerika szolidaritása a 23 millió lakosú Tajvannal ma fontosabb, mint valaha, amikor a világ az autokrácia és a demokrácia közötti kényszerű választással néz szembe” – fogalmazott az amerikai képviselőház vezetője.

A kínai válaszlépésre sem kellett sokáig várni, az állami média a BBC tudomása szerint azt jelentette, hogy Szu-35-ös vadászgépek indultak el a sziget felé. A tajvani védelmi minisztérium magyar idő szerint 20 óra után megerősítette, hogy 21 kínai katonai gép sértette meg a sziget légterét, de azt cáfolták, hogy vadászgépek is átrepültek a tajvani szoroson.

Az AFP azt írta, hogy célzott katonai akciók lesznek Tajvanon. Ezt alátámasztandó arról is beszámoltak, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget szerdától a legmagasabb készültségbe helyezték, és háromnapos éles hadgyakorlatot hajt végre, ezzel együtt tilos minden polgári hajónak és repülőgépnek belépni a gyakorlatok területére.

Kína eközben figyelmeztetésként felfüggesztette 35 tajvani keksz- és péksütemény-importját. A becslések szerint Tajvanon több mint 100 vállalat kénytelen lesz abbahagyni a Kínával folytatott üzleti tevékenységet, miután a szankció hatályba lép.

Kína eltökélten hangoztatta már a múlt hét óta, hogy nem hagyja reakció nélkül a látogatást. A pekingi külügyminisztérium úgy reagált, hogy

a látogatás súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban, valamint árt a kínai-amerikai kapcsolatoknak.

Pelosi szállodája, a Grand Hyatt Hotel előtt – pontosabban, ahol várhatóan tartózkodik – fog tiltakozni egy Kína-barát csoport, amely ellenzi látogatását. Az amerikai politikus szerdán találkozik Caj-Jingven tajvani elnökkel, majd utána emberi jogi múzeumba megy.

Kína „gazdasági kényszert” alkalmazhat Tajvannal szemben

Kína további lépésekre rendezkedett be Tajvan ellen, beleértve a lehetséges „gazdasági kényszerítést” is – közölte kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

A Reuters cikke szerint Kirby megjegyezte, hogy Nancy Pelosinak jogában állt Tajvanra látogatni, de az utazás az USA álláspontja szerint nem jelenti a kínai szuverenitás megsértését. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem szeretné, hogy a látogatás komolyabb konfliktusba torkolljon.

Kedden az USA négy hadihajót – köztük egy repülőgéphordozó anyahajót – is a Tajvantól keletre lévő vizekre vezényelt, és Kirby szerint a Csendes-óceán nyugati részének légterét is ellenőrzik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!