Zendülésre hivatkozva kizárta két képviselőjét egy amerikai állam törvényhozása

2023. április 7. – 07:46

Másolás

Vágólapra másolva

Kizárta két demokrata párti tagját csütörtökön Tennessee állam képviselőháza azzal az indoklással, hogy a két politikus a múlt héten aktívan részt vett a törvényhozás munkájának megzavarásában, és az ülésteremben tüntetett. Kirekesztésükről a szövetségi állam parlamentjének republikánus többsége határozott hosszú vita után.

A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre napi sajtótájékoztatóján, csütörtökön a kizárásra vonatkozó indítványt sokkolónak, demokráciaellenesnek és példátlannak nevezte.

A képviselők kizárását Tennessee állam alkotmánya a szabályok súlyos megsértése esetén lehetővé teszi, de ezzel az eszközzel a XIX. század közepe, a polgárháború óta csak néhány esetben éltek. A képviselői hely visszaszerezhető egy újból kiírt választás útján, amelyen a kizárt képviselő is elindulhat.

Justin Jones és Justin Pearson múlt csütörtökön hangosbeszélőn buzdította az ülésterem karzatán összegyűlt tüntetőket, akik a fegyvertartási törvények szigorítását követelték, a Nashville-i iskolai lövöldözés után. A két politikushoz csatlakozott egy harmadik demokrata képviselő, Gloria Johnson is, akinek kizárása a törvényhozásból egy szavazat híján nem kapta meg a szükséges többséget.

A kizárt képviselők egyike, Justin Pearson demokráciaellenes lépésről beszélt és azt mondta, annak érdekében harcol, hogy gyerekek ne veszítsék életüket fegyveres erőszak miatt.

Justin Pearson a kizárásáról szóló döntés után. Fotó: Kevin Wurm / Reuters
Justin Pearson a kizárásáról szóló döntés után. Fotó: Kevin Wurm / Reuters

A kizárási eljárás idején a Nashville-i törvényhozás épülete előtt és az épületben ismét tüntetők jelentek meg, akik újra a fegyvertartás szigorítása mellett és az eljárás alá vont politikusok mellett tüntettek. Tennessee államban a múlt hétfői, 6 halálos áldozatot követelő iskolai lövöldözés nyomán kezdődtek tüntetések, amelyeket részben középiskolai diákok szerveztek a fegyvertartás szigorítása érdekében.

A republikánus képviselők a döntést azzal magyarázták, hogy a képviselők felkelést szítottak múlt heti fellépésükkel, amikor a tüntetők élére állva akadályozták a törvényhozás munkáját. Gino Bulso republikánus képviselő azt is kifogásolta, hogy az érintettek változatlanul nem hajlandók elismerni, hogy hibáztak. Szerinte ha a törvényhozás nem lépne a szankciók terén, az felhívás lenne további zendülések elkövetésére az ülésteremben – írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!