Ezek a vádak Donald Trump ellen

2023. április 4. – 23:00

Ezek a vádak Donald Trump ellen
Donald Trump a manhattani büntetőbíróság tárgyalótermében – Fotó: Andrew Kelly / Pool / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A manhattani kerületi ügyész 34 vádpontban emelt vádat Donald Trump ellen. Ezt a korábbi elnök keddi tárgyalása után hozták nyilvánosságra (a teljes vádiratot itt olvashatják). Trump mind a 34 vádpontban ártatlannak vallotta magát.

Alvin Bragg kerületi ügyész azzal vádolja Trumpot, hogy üzleti dokumentumokat hamisított annak érdekében, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányára káros információkat és törvénytelen tevékenységeket titkoljon el az amerikai választók elől.

Bragg szerint Trump és csapata a 2016-os kampány során úgynevezett „catch and kill” (elkapni és megölni) módszert alkalmazott, ami azt jelenti, hogy tudatosan dolgoztak azon, hogy felkutassanak, megvásároljanak és eltemessenek a politikust érintő negatív információkat, hogy megelőzzék ezek kiszivárgását, ami ronthatta volna Trump választási esélyeit.

Az ügyész szerint a korábbi elnök „mindent megtett, hogy elrejtse tettét”. Ennek érdekében több tucat hamis bejegyzést tett az üzleti nyilvántartásokba, hogy elrejtse a bűncselekményeket, beleértve az állami és szövetségi választási törvények megsértésére tett kísérleteket.

A 34 vádpont 34 meghamisított üzleti dokumentumot takar, számlákat, csekkeket és számviteli bejegyzéseket. Trump mind a 34 vádpontban ártatlannak vallotta magát.

A vádirathoz csatolt 13 oldalas mellékletben (Statement of Facts) részletesen írnak arról, hogy a „catch and kill” módszert szisztematikusan használta Trump. A 34 vádpont csak arra vonatkozik, hogy Trump hogyan próbálta meg eltitkolni, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában megvásárolta Stormy Daniels hallgatását, hogy a pornószínész ne beszélhessen kettejük afférjáról.

Azonban nem ez volt az egyetlen kellemetlen információ, melyet megvásárolt, hogy nehogy kiszivároghasson a médiába. 2015-ben a Trump Tower egyik portásának hallgatását vásárolták meg, miután kiderült, hogy arról akar információt eladni a médiának, hogy tudomása szerint Trumpnak viszonya volt az egyik házvezetőnőjével, amiből gyereke született.

2016 júniusában pedig Karen McDougal Playboy-modell hallgatását vásárolták meg, akinek Stormy Danielshez hasonlóan afférja volt Trumppal, amiről nyilatkozni akart a National Enquirer nevű lapnak. A lap tulajdonosa azonban ahelyett, hogy leközölte volna a sztorit, értesítette Trumpot, és eladta neki az exkluzív jogokat az információhoz, hogy ne publikálhassa senki más. Az ügyész szerint győzelmét követően Trump meg is hívta a Fehér Házba egy vacsorára a laptulajdonost, hogy megköszönje neki a kampányban nyújtott segítségét.

Végül mindhárom sztori 2018-ban szivárgott ki a médiában. Azonban mint fentebb említettük, a jelenlegi per csak a Stormy Daniels-ügy eltitkolását vizsgálja.

A kifizetéseket Trump piszkos ügyeit intéző ügyvédje, Michael Cohen intézte, akinek aztán a politikus megtérítette az összegeket. Ezen a ponton történhettek a törvényszegések. Ugyanis ezeket a Cohennek utalt pénzeket úgy könyvelték el, hogy abból ne derülhessen ki, hogy az volt a céljuk, hogy negatív információkat titkoljanak el vele a választási kampány hajrájában.

Az üzleti dokumentumok meghamisítása alapvetően vétségnek számít (az amerikai jogi szaknyelvben: „misdemeanor”), melyet általában pénzbüntetéssel szankcionálnak. Az ügyész azonban bűncselekmény elkövetésével („felony”) vádolja Trumpot, mely esetben már a börtönbüntetés lehetősége is felmerül. Az ügyész szerint ugyanis a korábbi elnök azért hamisított dokumentumokat, hogy egy törvényszegést titkoljon el. Ez pedig már bűncselekménynek minősül. A per fő kérdése az, hogy az ügyész tudja-e ezt bizonyítani is.

Az ügyben most a vádat és a védelmet képviselő ügyvédeké a terep. A védelemnek augusztus 8-ig, a vádnak szeptember 19-ig van lehetősége indítványokat benyújtani a perben, a következő személyes meghallgatásra egészen december 4-ig kell várni. Maga a per pedig várhatóan csak 2024 januárjában kezdődhet majd.

Egy manhattani esküdtszék múlt csütörtökön szavazta meg a vádemelést Trump ellen. Az ügy precedens nélküli. Trump az első exelnök, aki ellen vádat emelnek az amerikai történelem során.

Trump bírósági tárgyalásáról és a keddi nap további eseményeiről itt olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!