Károly brit király a német parlamentben: A háború veszélyezteti Európát

2023. március 30. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország Ukrajna elleni háborúja veszélyezteti Európa biztonságát és a demokratikus értékeket – mondta III. Károly brit uralkodó csütörtökön a német szövetségi parlamentben (Bundestag). III. Károly a háromnapos németországi látogatása legfontosabb elemeként elmondott parlamenti beszédében kiemelte, hogy a háború elképzelhetetlen szenvedést okoz ártatlan embereknek, életeket tesz tönkre és „brutálisan a földbe tiporja a szabadságot és az emberi méltóságot”.

A világ azonban nem nézi mindezt tétlenül, és „egységünkből erőt meríthetünk Ukrajna, a béke és a szabadság védelméhez” – mondta a király, és kiemelte, hogy hazája és Németország Ukrajna legnagyobb támogatója Európában.

„Fontos vezető szerepet vállaltunk, határozottan reagáltunk, és meghoztunk döntéseket, amelyek korábban talán elképzelhetetlenek lettek volna” – mondta III. Károly, aki szerint „rendkívül bátor, fontos és üdvözlendő”, hogy Németország jelentős katonai támogatást nyújt az orosz támadás ellen védekező Ukrajnának.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!