Zelenszkij meghívta a kínai elnököt Ukrajnába

2023. március 29. – 09:27

Másolás

Vágólapra másolva


Zelenszkij meghívta Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy látogasson el Ukrajnába, miután a kínai államfő nemrég Putyinnál járt, de nem jelentette ki, hogy nyíltan támogatná Oroszország invázióját, írja a Sky News.

„Készen állunk arra, hogy vendégül lássuk. Szeretnék beszélni vele. A háború kezdete előtt kapcsolatba léptem vele, de már több mint egy éve nem beszéltünk” – mondta Zelenszkij.

Az ukrán elnök úgy véli, hogy Putyin döntése, miszerint taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba, csak arról próbálja elterelni a figyelmet, hogy a kínai vezetővel való találkozója nem az elképzelések szerint alakult.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!