Zaporizzsjában találkozott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője Zelenszkijjel

2023. március 27. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

Zaporizzsjában találkozott az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij és Rafael Grossi, az ENSZ nukleáris ügynökségének vezetője – írja a SkyNews. A NAÜ vezetője nemrég arról beszélt, hogy az ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben továbbra is veszélyes helyzet, mivel egy orosz rakétacsapás március elején leválasztotta a hálózatról.

A találkozón Grossi biztosítta Zelenszkijt arról, hogy a NAÜ továbbra is segít az ukrajnai nukleáris létesítmények működtetésében és védelmében. A zaporizzsjai találkozó után pedig ellátogattak a dnyeperi vízerőműbe is, ahol szintén felmérték a közelmúltban keletkezett károkat.

A zaporizzsjai atomerőművében – ami Európa legnagyobb atomerőműve – több elektromosvezeték is megrongálódott a háború miatt, emiatt többször kellett használatba venni a tartalék generátorokat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!