„Oroszt himnuszt kellett énekelnünk, és elégették az ukrán zászlóinkat” – videóban mesélnek a krími táborból hazatérő ukrán gyerekek

2023. március 27. – 19:11

Másolás

Vágólapra másolva


A Mentsük meg Ukrajnát Alapítvány közreműködésével 17 ukrán gyerek térhetett haza, akiket a Herszont megszálló orosz katonák vittek el egy krími táborba – olvasható a Radio Free Europe / Radio Liberty oldalán.

A hazatérő gyerekek meséltek a tábori élményeikről, ahol hat hónapot töltöttek. Oktatták őket, minden reggel tornáztak, és különböző előadásokat, koncerteket is szerveztek nekik.

Mindemellett a felügyelő katonák az orosz himnuszt énekeltették velük, egy táborozó kislánytól a zászlóját is elvették, majd elégették, és az is előfordult, hogy megverték őket, ha azt mondták Ukrajnát támogatják. „Arról beszéltek nekünk, hogy az ukránok mind terroristák, és gyerekeket gyilkolnak” – meséli az egyik megszólaló kisfiú. A gyerekek sokszor sírva hívták fel a szüleiket, hogy mennyire félnek a táborban.

A hazatérés nem volt egyszerű. Bár a szülőknek meg volt a lehetősége, hogy bármikor elhozhassák a gyerekeiket, de akkor egy közel ötezer kilométeres, országokon és harctéren átívelő utat kellett megtenniük.

A hazautat a szülők sokszor a táborozó gyerekeik segítségével tudták csak megszervezni, ugyanis ők tanácsolták, hogy keressék fel Mentsük meg Ukrajnát Alapítvány önkénteseit, akik segíthetnek nekik hazajutni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!