Zelenszkij videót posztolt a keleti Szlovjanszk városáról, amit orosz rakétatámadás ért

2023. március 27. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva


Orosz rakétatámadás érte hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városát, az eddigi adatok szerint két helyi lakos vesztette életét és legalább 29-en sérültek meg, köztük egy gyerek. Volodimir Zelenszkij a történtekkel kapcsolatban Telegramon azt írta, hogy „minden szolgálat a helyszínen dolgozik, segítséget nyújtanak és takarítják a romokat.” Az ukrán államfő videofelvételt is közzétett a becsapódások helyszínéről, a képeken romokban álló épületek és kigyulladt autók láthatók:

Ukrajna nem bocsátja meg „az ellenségnek az emberek megfélemlítését, halálát és sérüléseiket, minden orosz terroristát legyőznek és felelősségre vonnak” – tette hozzá Zelenszkij.

A rakétatámadásokról a régió ukrán kormányzója, Pavlo Kijrilenko számolt be: az orosz erők helyi idő szerint délelőtt 10 óra 30 perc körül találták el a városközpontot két Sz-300-as rakétával. A támadás következtében adminisztratív épületek és irodaházak rongálódtak meg, öt toronyházban és hét családi házban keletkezett kár.

A kormányzó hozzáfűzte, hogy az orosz erők ugyancsak lőtték a Szlovjanszktól mintegy 30 kilométerre délre fekvő Druzskivka települést, ahol két Sz-300-as rakéta szinte teljesen romba döntötte a helyi árvaházat. Az előzetes információk szerint a Druzskivkát ért támadásban senki sem sérült meg.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!