Putyin szinte haza sem tudott menni a Kremlből a háború kezdete óta

2023. március 26. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök „munkarendjétől függően” használja a Kremlben található lakását, a háború – vagyis ahogy az oroszok nevezik, a különleges katonai művelet – kezdete óta „nagyon gyakran” veszi azt igénybe – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.

Putyin korábban arról beszélt egy szombati tévéműsorban, hogy a Kremlben lévő lakásában tartotta a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott március 20-i megbeszélésének egy részét. „Munkaebédet tartottunk, majd barátságom jeléül meghívtam, hogy inkább menjünk át egy másik helyre, van itt a Kremlben egy lakásom, ahol az utóbbi időben sok időt töltök, itt dolgozom és nagyon sokszor itt is alszom. Így aztán átmentünk oda, és a kandalló mellett ülve, teát iszogatva beszélgettünk mindenféléről, kötetlenül” – mondta Putyin.

Putyin a Kremlben, 2022. decemberben – Fotó: Mikhail Metzel / AFP
Putyin a Kremlben, 2022. decemberben – Fotó: Mikhail Metzel / AFP

A Kreml egyik épületének számító szenátusi palota 1991 óta az orosz elnök hivatalos rezidenciája. Mivel az elnöki lakások az elnöki rezidenciának csak egy kis részét foglalják el, az egész épületet két részre lehet osztani, az egyikhez tartozik több terem és dolgozószoba: az elnök munka- és képviseleti irodája, az Orosz Biztonsági Tanács tárgyalóterme, az elnöki könyvtár és a műveleti szoba.

Az első emeleten az üzleti és egyéb megbeszélésekre szolgáló helyiségek találhatók, itt van a címerterem, a dolgozó- és előadóterem, a rajzterem, a bankett-terem, az ebédlő és a kandallóterem. A belső terekről készült fényképek alapján szinte mindegyik helyiségben van egyébként kandalló. Míg a szobák közül néhányba viszonylag rendszeresen bemehetnek az újságírók, vannak olyanok is, amelyekbe csak ritkán engednek be kamerákat, 2005-ben Putyin például a kandallóteremben fogadta Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!