Az EU kész újabb szankciókat bevezetni, ha Belarusz fogadja az orosz atomfegyvereket

2023. március 26. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

A kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi Twitter-bejegyzésében azt írta, ha Belarusz a szombati bejelentésnek megfelelően orosz atomfegyvereket fogadna, az a feszültség felelőtlen fokozását jelentené, és fenyegetést jelentene Európa biztonságára. Borrell hozzátette, hogy Belarusz még mindig dönthet úgy hogy megakadályozza a dolgot, és azt is leszögezte, hogy ellenkező esetben az EU kész újabb szankciók bevezetésére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat este jelentette be, hogy megállapodást kötöttek taktikai atomfegyverek Belaruszban állomásoztatásáról, és azt is hozzátette, hogy Lukasenko belarusz elnök már korábban felvetette ezt a lehetőséget. Kijev az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette az ügyben, és sürgette a G7-et, valamint az Európai Uniót, hogy figyelmeztessék a következményekre Belaruszt. Vasárnap egyébként a NATO is élesen bírálta a moszkvai vezetést „veszélyes és felelőtlen” nukleáris retorikája miatt.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!