Sharon Stone: Épp most vesztettem el a pénzem felét ebben a bankos dologban

2023. március 17. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Sharon Stone amerikai színésznő vehette át a Bátorság-díjat a Women's Cancer Research Fund (Női Rákkutatási Alap – WCRF) adománygyűjtő estjén csütörtökön – írja a Hollywood Reporter.

Stone a beszédében a megelőzés és a rendszeres vizsgálatok fontosságáról is beszélt, és elmesélte saját élményét is, amikor meg kellett műteni, mert egy akkora daganatot találtak benne, ami nagyobb volt, mint a melle. Az orvosai meg voltak győződve róla, hogy mellrákja volt. Stone elmondása szerint azt kérte tőlük, ha bebizonyosodik, hogy rákos, távolítsák el mindkét mellét, „mert őt nem azok határozzák meg”.

„Tudom, ez viccesen hangozhat az én számból, hiszen mindannyian láttátok őket” – tette hozzá a színésznő viccelődve. „Mindannyian láttátok őket a műtét óta, és nem is tudtátok, mit távolítottak el belőlük” – mondta.

Ezután az adományozás fontosságára fordította a szót, és könnyezve beszélt arról, ő is itt van, pedig nemrég elvesztette a pénze felét.

„Én egy idióta vagyok, ha a technológiáról van szó, de egy kibaszott csekket még én is meg tudok írni. Most ehhez is bátorság kel, mert tudom, hogy mi történik. Most vesztettem el a pénzem felét ebben a bankos dologban, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok itt”.

Bár nem fejtette ki, pontosan mit értett „bankos dolog” alatt, feltehetően az amerikai Silicon Valley Bank csődjére utalhatott, aminek a hatásai Európáig, és Magyarországig is elértek, és amiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Sharon Stone legutóbb arról beszélt a Table for Two podcastban, hogyan szexualizálta túl Hollywood az Elemi ösztönben játszott szerepe miatt, és hogyan vesztette el a fia felügyeleti jogát a film hírhedt jelenete miatt. Erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!