Sharon Stone azt mondja, az Elemi ösztönben játszott szerepe miatt vették el tőle a fia felügyeleti jogát

2023. március 10. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

Sharon Stone azt állítja, hogy egyik leghíresebb filmjében, az Elemi ösztönben játszott szerepe miatt veszítette el fia felügyeleti jogát 2004-ben – írja a BBC.

Az 1992-es Elemi ösztön legendás jelenetében Stone karaktere szoknyában, alsónemű nélkül tárja szét a lábát egy széken ülve. A színész azt állította egy podcastben, az elhíresült jelenet és a szerep – egy írót játszott, aki elcsábítja a Michael Douglas által alakított rendőrnyomozót – eltorzította a róla alkotott képet.

Stone és korábbi férje, Ron Bronstein 2000-ben fogadták örökbe fiukat, Roant. Mikor négy évvel később beadták a válókeresetet, a perben a fiú felügyeleti jogáról is dönteni kellett, a színésznő szerint pedig azért vett számára kedvezőtlen fordulatot az ügy, mert a thrillerben játszott szerepével azonosítottál. „Tudtad, hogy az anyád szexfilmeket készít?” – idézte fel Stone a bíró egyik kérdését, amit négyéves fiához intézett a tárgyaláson.

A veszteség elmondása szerint súlyosan érintette Stone-t. „A Mayo klinikán kötöttem ki extra szívveréssel a szívem felső és alsó kamrájában. Szó szerint összetört a szívem” – mesélte Bruce Bozzi műsorvezetőnek a Table for Two podcastban.

Figyelembe véve, hogy manapság mennyi szex és meztelenség jelenik meg a tévében, Stone szerint brutális volt az, ahogyan vele az Elemi ösztön bemutatása után bántak. Egy másodperc törtrészét kitevő lehetséges meztelenséget láthattak belőlem, „és elvesztettem a gyermekem felügyeleti jogát” – mondta.

A színész az állítja, hogy Hollywoodban is sokan elítélték amiatt, hogy elvállalta az erotikus thrillerben Catherine Tramell szerepét. „Golden Globe-ra jelöltek ezért a szerepért, és amikor elmentem a Golden Globe-díjátadóra, és kimondták a nevemet, egy csomó ember nevetett a teremben. Annyira megalázó volt” – mondta Stone. „Úgy voltam vele, hogy van bárkinek is fogalma arról, milyen nehéz volt eljátszani azt a szerepet? Mennyire gyomorforgató és ijesztő?”

Sharon Stone beszélt arról is, hogy mostanában már kerüli az olyan szerepeket, amelyekben a nőket szexualizálják vagy sötét személyiséggel ábrázolják. De azt is hozzátette, hogy a rajongóknak nem szabad összemosniuk a színészeket a karaktereikkel.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!