Március 20-án Moszkvába látogat a kínai elnök

2023. március 17. – 08:53

Másolás

Vágólapra másolva

Hszi Csin-ping kínai elnök március 20. és 22. között látogat Moszkvába – jelentette be a kínai külügyminisztérium pénteken. Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberben hívta meg állami látogatásra Hszi Csin-pinget Moszkvába. Mint mondta, a látogatás „az orosz-kínai kapcsolatok maradandóságát fogja demonstrálni a világnak”, és „az év legfontosabb politikai eseménye lesz a kétoldalú kapcsolatokban”. A kínai külügyminisztérium szerint az elnök oroszországi látogatása erősíti az Új Selyemút kezdeményezés néven is ismert együttműködési programot és az Eurázsiai Gazdasági Unión belüli együttműködést.

Múlt héten a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése megszavazta, hogy Hszi Csin-ping maradjon az ország elnöke egy harmadik ciklusra is. Ehhez Putyin is gratulált, táviratában azt írta, hogy Oroszország nagyra értékeli Hszi Csin-ping személyes hozzájárulását a Moszkva és Peking közötti átfogó partnerségi kapcsolatok és stratégiai együttműködés megerősítéséhez.

(MTI, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!