Bahmutban pár ipari épülettel beljebb vannak az oroszok

2023. március 17. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

Megvetették a lábukat az orosz erők a Bahmut északi részén fekvő színesfém-feldolgozó gyár (AZOM) területén. A donyecki szeparatisták – az egyoldalúan Oroszországhoz csatolt szakadár Donyecki Népköztársaság – vezetője arról számolt be, hogy az orosz zsoldossereg, a Wagner-csoport közeledik az egykor 70 ezres város központjához. (A város kevésbé katonai, mint inkább orosz szempontból presztízsjelentőségű helyzetéről és az ott folyó harcokról itt olvashatja korábbi elemzésünket. A várostól nyolc kilométerre, Csasziv Jarban készült helyszíni beszámolónkat itt nézheti meg, riportunk itt olvasható.)

Bahmut 70 ezres ipari város volt, stratégiai jelentősége önmagában csekély, súlyát az adja a jelenlegi háborúban, hogy az orosz erők július óta támadják, és jelentős veszteséget szenvedve továbbra is a megszerzésére törekednek.

Az ukrán védők vesztesége is mérhető – de védelmi pozícióiknál fogva kisebb lehet, mint a tízezresre becsült orosz veszteség – Kijev szerint azonban a város feladására egyelőre azért is felesleges gondolni, mert a harcok sok orosz erőt vonnak el a frontvonal más pontjairól.

A városba már nem vezet olyan út, amelyet az orosz erők ne tartanának tűz alatt, a bejutás az ukrán katonai utánpótlásnak is egyre nehezebb. A város eleste azonban nem jelenté a frontvonalak jelentős elmozdulását. A térségben 2014 óta dolgoznak az erődítéseken, és jelenleg is újabb, harmad-negyedvonalbeli védelmi vonalak kialakítása van folyamatban.

Bahmutban jelenleg négyezer civil maradt. A város 2016-ban kapta vissza eredeti nevét, az 1924-től viselt szovjet gyökerű, orosz Artyomovszk ukránl Artemivszk után. Az orosz portálok következetesen Artyomovszk néven említik a települést.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!