Panaszkodnak az oroszokra és az ukránokra Balin, szigorítanák a vízumszabályokat

2023. március 14. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az indonéziai Bali szigetének hatóságai arra kérték a kormányt, hogy törölje az ukránok és az oroszok számára kiadott könnyített vízumlehetőséget, melynek értelmében csak az országba érkezés után kell vízumot igényelniük. Azért kérik ezt a kormánytól, mert a két ország állampolgárai megsértik a helyi törvényeket és előírásokat.

Az oroszok alkotják a külföldi látogatók egyik legnagyobb csoportját Indonéziában, és sokan tartózkodtak Balin a világjárvány idején és az ukrajnai invázió óta is. A helyiek türelme a turistákkal szemben azonban fogytán van, mivel gyakran érkeznek hírek törvénytelen vagy tiszteletlen viselkedéseikről, valamint arról, hogy a turistavízummal tartózkodó külföldiek illegálisan dolgoznak.

Wayan Koster, Bali kormányzója elmondta, hogy levélben fordult a jogi és emberi jogi miniszterhez és a külügyminiszterhez, hogy kérje a Balira látogató orosz és ukrán állampolgárokra vonatkozó könnyített beutazási vízum visszavonását. A minisztériumok még nem reagáltak. (Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!