A rendőrség szerint zavargásokat keltő összeesküvést akadályoztak meg Moldovában

2023. március 12. – 21:56

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország által támogatott csoportok zavargásokat keltő összeesküvését akadályozták meg Moldovában vasárnap a moldovai Nyugat-barát kormány elleni tüntetésen – közölte a moldovai rendőrség, írja a Guardian.

Néhány orosz állampolgárnak 10 ezer dollárt ígértek azért, hogy „tömeges rendbontást” idézzenek elő Moldova destabilizálása érdekében – mondta a rendőrség vezetője egy sajtótájékoztatón. A rendőrség hét embert vett őrizetbe, 54 tüntetőt előállítottak.

A vasárnapi tüntetés egyike volt az új, EU-párti kormány ellen szervezett tüntetések sorozatának, amelyet a Mozgalom a Népért nevű csoport szervezett. A csoportot a Sky News szerint az Oroszország-barát Shor párt támogatja, amely hat mandátummal rendelkezik a moldovai törvényhozásban, és amelyet egy Egyesült Királyság által szankcionált oligarcha vezet.

A megmozdulások résztvevői azt is követelik, hogy a chisinaui kormány vállalja át teljesen a télen keletkezett lakossági energiaszámlák kiegyenlítését, és Moldova maradjon ki a háborúból. A tüntetők ismét lemondásra szólították fel Maia Sandu elnököt. Moldova azóta küzd súlyos energiaproblémákkal, amióta Moszkva nagyon lecsökkentette a földgázszállítását.

Maia Sandu moldáv elnök puccskísérlet előkészítésével és az ország destabilizálásával vádolta meg az Ukrajnát egy éve megtámadó Oroszországot február közepén. Az EU-párti politikust Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztette a veszélyre, miután állítása szerint olyan orosz hírszerzési információk jutottak birtokába, amelyek alapján Oroszország Moldova bekebelezésére készül.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!