Gyorsabb lőszerszállítást sürgetnek az ukránok a németektől

2023. március 12. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán külügyminiszter interjúban sürgette a német kormányt, hogy gyorsítsák fel a lőszerek szállítását, és kezdjék meg az ukrán pilóták kiképzését a nyugati vadászgépek használatára. Dmitro Kuleba szerint a lőszerhiány jelenti most az elsőszámú problémát Ukrajnának. Állítása szerint már februárban azt mondták nekik a német fegyvergyártók, hogy készek küldeni az utánpótlást, de a kormány egyelőre még nem írta alá a szerződéseket.

Azt is mondta, nem számít arra, hogy a nyugati országok egyhamar elküldik Ukrajnának a vadászgépeket, de attól még el kell kezdeni kiképezni a pilótákat a használatukra, hogy készen álljanak, amikor a döntés erről megszületik. (Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!