Ezek voltak a szombati nap legfontosabb történései

2023. március 12. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva
  • Joe Biden amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentették, hogy addig támogatják Ukrajnát, amíg arra szükség van.
  • Norvégia légvédelmi rendszereket is küld Ukrajnának, és pilóták kiképzésében is segíteni fog.
  • Gyilkos zónává vált Bahmut a brit hírszerzés szerint, az elmúlt négy napban a Wagner-csoport erői ellenőrzésük alá vonták a város keleti részének többségét.
  • A Wagner-csoport vezetője Jevgenyij Prigozsin azt mondta: céljuk, hogy ne hozzák szégyenbe Oroszországot a nyugati országokkal szemben. Emellett bejelentette, hogy jövőre elindulna az ukrajnai elnökválasztáson.
  • Az ukránok szerint az oroszok engedély nélkül alakítják át a zaporizzsjai atomerőművet.
  • Ukrán külügyminiszter szerint lehet, hogy be akarták sározni Ukrajnát az Északi Áramlat felrobbantásával.
  • Ferenc pápa azt mondta, hogy Kijevbe és Moszkvába is ellátogatna, de Putyin még nem nyitotta ki előtte az ajtót.
  • Az ukrán belügy szerint a háború kezdete óta több mint 40 ezer alkalommal bombázták Ukrajnát az orosz csapatok.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!