Tízezrek tüntettek a halálos vonatbaleset miatt Görögországban, hetekig állnak a vonatok

2023. március 9. – 17:40

Tízezrek tüntettek a halálos vonatbaleset miatt Görögországban, hetekig állnak a vonatok
Tüntető diákok Szaloniki utcáin 2023. március 8-án – Fotó: Murad Sezer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Addig nem indul újra a vonatközlekedés Görögországban, amíg nem gondoskodtunk a biztonságról a lehető legmagasabb szinten – írja a Reuters. Erről Giorgosz Gerapetritisz államminiszter beszélt a szerdai sajtótájékoztatóján, ugyanis ő vette át a napokban a közlekedési minisztérium irányítását is.

A hónap eleje óta állnak a vonatok Görögországban, miután február 28-án éjjel megtörtént az ország valaha volt legsúlyosabb vonatbalesete: az ország középső részén, Lárisza városától nem messze ütközött egymásnak egy teherszállító és egy személyvonat, a balesetben 57 ember meghalt.

Korábban írtunk arról, hogy a baleset rámutatott a görög vasúti struktúra évtizedek óta tartó elhanyagoltságára. Bár Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök eleinte emberi mulasztásnak nevezte az esetet, a közlekedési miniszter már a baleset másnapján lemondott, és felelősséget vállalt azért, mert nem sikerült rendbe tenni a 21. század követelményeinek nem megfelelő vasúti hálózatot.

A miniszterelnök később egy pártokon átívelő, független szakértőkből álló vizsgálóbizottság felállítását ígérte, Gerapetritisz államminiszter pedig szintén új biztonsági lépéseket ígért a 2500 kilométeres hálózaton.

Igaz, ha akarnák, se tudnák működtetni a hálózatot, a vasutasok ugyanis az eset óta folyamatosan sztrájkolnak. A szakszervezetek azt követeik, hogy javítsák ki a vonatforgalmat ellenőrző és a mozdonyvezetőket irányító távfelügyeleti és jelzőrendszer évek óta húzódó hibáit. Gerapetritisz szerdán arról beszélt, hogy a rendszer már a vasúthálózat 70 százalékán működőképes, és a többi területet is bekapcsolják a hálózatba az év végéig. Az államminiszter viszont reméli, hogy március végével újra elindulhatnak a vonatok az országban.

A sztrájk mellett folyamatosak a tömegtüntetések is: szerdán 40 ezren vonultak fel csak Athénban, többen köztük maszkban és Molotov-koktélokkal, írja az Euronews. A parlament épületénél a tüntetők összetűztek a rendőrökkel is, akik könnygázt vetettek be a tömegoszlatásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!