Zelenszkij kirúgta a Donbasz védelméért felelős ukrán csapatok parancsnokát

2023. február 27. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Felmentették tisztségéből Ukrajna egyesített erőinek egyik műveleti parancsnokát – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök egy vasárnapi rendeletben.

Eduard Mihajlovics Moszkaljov a Donbasz védelméért felelős összevont katonai és rendvédelmi alakulatok főparancsnoka volt. Moszkaljovot tavaly március 15-én nevezték ki a posztra, miután Olekszandr Pavljuk altábornagyot a kijevi regionális katonai közigazgatás vezetőjévé nevezték ki.

Zelenszkij az egysoros rendeletben nem adott magyarázatot Moszkaljov menesztésére.

Az elnök legutóbb a pénteki napi beszámolójában említette a parancsnokot, akkor annyit mondott, aznap egyeztettek a donbaszi helyzetről.

Az orosz erők az elmúlt hetekben komoly erőfeszítéseket tettek a kelet-ukrajnai Donbasz maradék, ukrán kézen lévő területeinek elfoglalására. Zelenszkij többször is nehéznek és fájdalmasnak nevezte a donbaszi helyzetet.

Az orosz haderő már hét hónapja próbálja elfoglalni a Kelet-Ukrajnában található Bahmutot, itt folynak a leghevesebb harcok.

Az utóbbi időben az ukrán kormány több magas rangú vezetőt is leváltott a posztjáról, ezek nagy része a korrupcióellenes tisztogatás következménye volt.

(Reuters, CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!