Věra Jourová: Túl korrektek vagyunk Magyarországgal

2023. február 27. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai politikusok „feleslegesen finomkodó korrektséggel” bánnak Magyarországgal – mondta az Európai Bizottság alelnöke egy pénteki nyilvános vitán az Euractiv uniós politikai hírportál szerint. Věra Jourová az orosz–ukrán háború első évfordulója alkalmából vett részt a Café Evropa vitáján Prágában, Petr Pavel megválasztott cseh köztársasági elnökkel együtt.

Jourová a rendezvényen azt mondta, hogy Magyarországot gyakrabban kell számonkérni, különösen az Oroszországgal és a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt. Az Európai Bizottság alelnöke megerősítette, hogy az uniós végrehajtó testület folytatni fogja a Magyarország ellen indított jogállamisági eljárást.

A vitában a megválasztott cseh elnök, Petr Pavel, akit március 9-én iktatnak be hivatalába, bírálta Magyarországot, és oroszbarátnak nevezte Orbán Viktor nézeteit. „Magyarország már régóta a saját útját járja” – mondta Pavel, és megkérdőjelezte a visegrádi országok, azaz Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország csoportján belüli együttműködését is. „Ha alapvető kérdésekben – például az Oroszországhoz és Ukrajnához való viszonyban – nem tudunk megegyezni, az alapvető probléma a visegrádi négyek számára” – mondta Pavel, aki szerint ilyen körülmények között kérdéses, hogy Csehországnak a visegrádi csoportban kell-e maradnia.

Pavel szerint Csehországnak arra kellene felhasználnia azt az időt, amikor 2023 júliusában egy évre átveszi a V4-ek soros elnökségét, hogy ilyen „alapvető kérdéseket” vessen fel. Beszélt arról is, hogy „nagy óvatossággal” figyeli Szlovákiát, különösen azért, mert a közelmúltbeli kormánybuktatás miatt szeptemberre előrehozott választásokat írtak ki.

Věra Jourovát korábban nemkívánatos személynek nyilvánította a magyar kormány, miután többek között beteg demokráciának nevezte a magyar államberendezkedést. Az Európai Bizottság alelnökével korábban a Telexen is készítettünk interjút, amit a linkre kattintva olvashat el újra.

Február elején írtunk arról is, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter levelet írt Věra Jourovának, az Európai Bizottság cseh alelnökének, amelyben arról érdeklődik, az EU-s testület együttműködött-e bármilyen programban a magyar ellenzék kampányát támogató Action for Democracy nevű szervezettel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!