Továbbra is betegnek tartja a magyar demokráciát Vera Jourová, Kovács Zoltán szerint alkalmatlan posztjára

2021. február 25. – 07:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság alelnöke szerint nálunk a legaggasztóbb a jogállamiság helyzete Európában, a testület átfogóan vizsgálja majd a többi között a választások tisztaságát is.

Továbbra is úgy véli, hogy a magyar az egy beteg demokrácia, éppen ezért átfogóan akarja vizsgálni az Európai Bizottság a magyar jogállamiság helyzetet – jelentette ki Vera Jourová, az uniós végrehajtó testület értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke a Central European University (CEU) budapesti székhelyű Demokrácia Intézetének szervezésében tartott videokonferencián, szerdán.

A Népszava tudósításából derült ki, hogy a politikus éppen a demokrácia jövőjéről beszélve egy kérdésre adott válaszban kitért Magyarországra is:

„Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia”

– fogalmazott, hozzáfűzve, hogy fenntartásai vannak a magyarországi választások tisztaságával kapcsolatban is.

A bizottsági alelnök „komoly fenntartásait” fogalmazta meg a magyarországi választásokkal kapcsolatban, amelyek az EBESZ megfigyelői szerint nem feleltek meg a tisztességes választás követelményének. Jourová közölte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét, nem csupán egy-egy jogsértőnek ítélt törvényre kíván reagálni.

„Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk”

– mondta. Vera Jourová megerősítette, hogy az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötő, már hatályban lévő rendeletet azután fogják alkalmazni, hogy az EU Bírósága várhatóan az év végéig ítéletet mond a jogszerűségéről. Az uniós biztos úgy véli, hogy az Európai Bizottság minden tőle telhetőt megtesz az uniós értékek védelmében, de elismerte, gyorsabb reagálásra van szükség, amin már dolgoznak.

A beteg demokrácia kifejezéssel Jourová azt a fordulatot ismételte meg, amellyel 2020 szeptemberében egyszer már használt egy interjúban az Orbán-kormány által véghez vitt magyarországi folyamatokat jellemezve. Az uniós biztos akkor szóviccelni próbált, amikor úgy nyilatkozott: „Orbán szereti azt mondani, hogy ő illiberális demokráciát (illiberal democracy) épít. Szerintem inkább beteg demokráciát (ill democracy)”.

Kijelentése akkor hatalmas felháborodást keltett fideszes politikai körökben, Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, jelezve, hogy felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével. Orbán Viktor azt is szerette volna elérni, hogy Vera Jourová távozzon a hivatalából, de erre Ursula von der Leyen nemet mondott.

Jourová mostani kijelentései Twitteren reagált Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár:

Azt írta, „Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét a magyar demokráciát becsmérelte, megsértve ezzel Magyarországot és a magyar embereket”. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint Jourová ezzel a bizottság hírnevét is rontja, sőt:

az alelnök ezt már többször megtette, „bizonyítva, hogy alkalmatlan a munkájára.”

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>