A G20-ak közösen ítélték el Moszkva ukrajnai invázióját, kivéve Oroszország és Kína

2023. február 25. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország és Kína kivételével a G20-ak valamennyi tagja „határozottan elítélte” Moszkva ukrajnai invázióját. A háborúról szóló tervezett közös közleményt hosszas vita előzte meg, és félő volt, hogy a szombati találkozó anélkül ér véget, hogy a résztvevők megállapodásra jutottak volna.

Végül a tagok többsége egyetértett abban, hogy „határozottan elítélik” a háborút, és követelik Oroszország kivonulását Ukrajnából. Nem túl meglepő módon egyedül Oroszország és Kína utasította el a javaslatot.

A közlemény szövegét a G20-ak novemberi találkozóján tett nyilatkozathoz igazították, akkor úgy fogalmaztak, hogy „a leghatározottabban elítélik az Orosz Föderáció Ukrajna elleni agresszióját”, és „határozottan elítélik” a háborút.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!