Egy év alatt közel 300 embert vádoltak meg háborús bűnökkel az ukrán hatóságok

2023. február 23. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A háborús bűncselekmények ügyeit Hágában koordináló ukrán ügyész, Mjroszlava Krasznoborova közölte, hogy Oroszország ukrajnai inváziója óta

26 személyt állítottak bíróság elé és ítéltek el, és összesen 296 személyt vádoltak meg háborús bűncselekményekkel.

Többek között nemi erőszak és gyilkosság, lakóházak bombázása, civilekkel szembeni kegyetlen bánásmód és fosztogatás miatt hoztak eddig ítéleteket.

2022. február 24. óta több mint 71 ezer feltételezett háborús bűncselekményt regisztráltak Ukrajnában – tette hozzá az ügyésznő. "

"Az Oroszország által okozott atrocitások és pusztítás kolosszálisak és végtelenek. Emberek milliói kényszerültek arra, hogy mindent hátrahagyjanak. Tömeges rakétatámadások pusztítják a polgári infrastruktúrát, és sokan tragikus módon életüket vesztették. A kárt nem lehet visszacsinálni, amit tehetünk, az az, hogy a felelősöket bíróság elé állítjuk” – fogalmazott Krasznoborova.

Ukrajna bűnüldöző szerveit több tucatnyi ország és intézmény segíti a háborús bűnök kivizsgálásában. Oroszország következetesen tagadja, hogy atrocitásokat követett volna el, vagy civileket célzott volna a támadásaival.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!